Még a köztereken sem lehet majd rágyújtani, ha az Országgyűlés elfogadja a nem dohányzók védelméről szóló törvényt. A szigorítás Európában és Amerikában is bevált, csökkent a rákos megbetegedések száma. Ám a hatóságoknak nincs erejük a szabályok betartatására.
Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerint várhatóan március végéig benyújtják a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását, amelyben teljes dohányzási tilalom lépne életbe zárt nyilvános helyeken, munkahelyeken, játszótereken és aluljárókban. Kivételt csak a filmforgatáshoz hasonló produkciók jelenthetnének. A szigorítás bejelentésével egy időben róttak ki először pénzbírságot országgyűlési képviselőkre, akik egy része azonban nem hajlandó befizetni az 50 ezer forintot.
Félix Péter, a Füstirtók Egyesületének vezetője lassúnak tartja az ÁNTSZ reakcióidejét, mivel csak fél év után büntették meg a tilosban dohányzó képviselőket. A feljelentés alapjául szolgáló MTV-riport után az egyesület az RTL Klub rejtett kamerás felvételei miatt újabb feljelentést tett, sőt a parlamentet és Szili Katalin házelnököt is megbírságolnák. Félix szerint megdöbbentő, hogy a képviselők egy része próbálja jelentéktelennek beállítani vétségét.
Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes viszont nemcsak leszokott a dohányzásról, hanem sűrű elnézéskérések között fizette ki a bírságot. „Az ÁNTSZ nem alkalmas a szigorúbb szabályok betartatására. Nekünk kellett kikényszeríteni azt is, hogy legalább a nagyobb plázákból kitiltsák a dohányzókat” – érvelt Félix. Dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője szerint az ÁNTSZ felkészült a szigorúbb törvény betartatására. „A megelőző programokkal szeretnénk elérni, hogy a fiatalok ne láthassanak maguk körül senkit, aki dohányzik. Az elrettentés viszont nem eléggé hatásos, még akkor sem, ha az iskolákban félig elpusztult agyakat vagy tüdőket hordozunk körbe” – véli a főorvos. Ócsainak legjobban az a holland kampányfilm tetszik, amelynek arcául egy olyan pincérnőt választottak, aki nem teheti meg, hogy a cigarettázó vendégeit nem szolgálja ki.
Az Egyesült Államokban és Európában szinte mindenhol a teljes tiltás felé haladnak a törvényhozók. A szigorú rendeletek még a törvénytisztelő Németországban is kibúvók felkutatására ösztönzik a függőség rabjait, viszont a legfrissebb felmérések szerint tavaly óta 7 százalékkal csökkent a német dohányosok száma. A hathetes türelmi idő lejárta után az ellenőrök kirajzottak a német vendéglőkbe és kávéházakba. Az étteremtulajdonosok szerint forgalmuk legalább 10 százalékkal esett vissza, és ha a téli időjárás nem lett volna ennyire enyhe az idén, még rosszabbul járnak. Egy vendéglős viszont nem volt hajlandó kizavarni a vendégeit a melegből.
Fűrészt ragadott, vágott három lyukat a helyiség falába, kipárnázta, és odafordulva már kint is van az ember dohányzó feje a szabadban. Ha az illető elszívta az adagját a kalodában, visszafordulhat, és így nem kell elhagynia a fogadó kényelmét, mégis hódolhat szenvedélyének. A fricska olyan jól sikerült, hogy világhíres turisztikai látványosság lett belőle. A szigorúan dohányzásellenes Amerikában ilyesmi nem fordulhatna elő. 2007ben Belmont volt az első város, ahol teljesen betiltották a nyilvános cigizést. A polgárok csak az otthonukban gyújthatnak rá nyugodtan, a rendőrség még a turistákat is megbünteti, ha az utcán pöfékelnek.
A merész szigorításhoz Kalifornia és Florida is csatlakozott, ahol már háromszor gyorsabban csökken a dohányosok és a rákos megbetegedések száma, de szívinfarktusban is kevesebben halnak meg. Aki mégis ragaszkodik káros szokásához, az több nyugdíjra számíthat – legalábbis az egyik holland nyugdíjpénztár ajánlata szerint. Mégpedig azért, mert a dohányosok korábban halnak, így számukra nem kell hosszú évtizedekig folyósítani a nyugdíjat.
A pluszpénzből azok részesülhetnek, akik bizonyítani tudják, hogy legkevesebb öt éve legalább napi tíz szál cigarettát vagy hat szivart, illetve ugyanannyi, pipára való dohányt füstölnek el. Igazolnia kell továbbá, hogy legalább egyszer próbálkozott már azzal, hogy felhagyjon káros szenvedélyével, de hiába. Az ötlet ki dolgozói szerint ha más nem is, ez garantáltan felhívja a dohányosok figyelmét arra, hogy nem számíthatnak hosszú életre.
Mit szólnak ehhez a vendéglátósok?
László, a Fresco Cafe felszolgálója
Nem bánom, hogy megtiltják a dohányzást, nyilván azért, mert magam sem dohányzom, és így kevesebb füstöt fogok majd szívni a munkahelyemen. A forgalmunkon sem fogjuk megérezni a tiltást, ám az könnyen lehet, hogy még több kültéri fűtőt helyezünk üzembe, és a teraszon télen is lesznek asztalok, amikor nincs óriási zimankó.
Csaba, a Passion Cafe üzletvezetője
Örülök ennek a döntésnek, noha a mi életünkben nem hoz jelentős változást, mivel nálunk már most is nagyobb a nemdohányzó rész. Az utóbbi években egyre inkább nőtt azon vendégeink száma, akik nem füstölnek, a társaságukban érkező dohányosok pedig inkább kimennek cigizni. Pár napon belül azonban újra megnyitjuk a teraszunkat, ahol bárki dohányozhat.
Orsi, a Moyo Cafe pultosa
Biztosan vissza fog esni a forgalmunk, de csak átmenetileg. Az emberek megszokják, hogy ha rá akarnak gyújtani, ki kell menniük az utcára. Angol vendégeink például az otthoni reflexek miatt annak ellenére kimennek rágyújtani, hogy ott az asztalon a hamutál.
Adrienn, a Mediterrán kávézó felszolgálója
Fel vagyok háborodva! Inkább azt tennék kötelezővé, hogy legyen elzárt rész a dohányosoknak, rendes elszívótechnikával, de ez a tiltás nem fog menni! Ezzel az erővel be lehetne tiltani a sört és a bort is, sőt minket és a hozzánk hasonló helyeket is be lehetne záratni! De akkor hol éreznék jól magukat az emberek?
László, a Cafe Vian üzletvezetője
Biztosan megérezzük majd az intézkedést, mert a vendégeink 80 százaléka gyújt rá. Sajnálom is a dohányzókat emiatt. Ugyanakkor a cigimentes életet élő vendégeink biztosan örülnek majd a tiltásnak. Nekünk szerencsénk van, mert van fűtött teraszunk, ahol remélhetőleg a jövőben is szabad dohányozni. (Forrás: Vasali Zoltán, Varga G. Gábor cikke, http://www.blikk.hu/cikk.php?cikk=94055)
Source: http://www.blikk.hu/cikk.php?cikk=94055 |