Amíg tavaly a magyarországi dohánytermék fogyasztás 11 százaléka származott a feketegazdaságból, az idén 7 százalékra, jövőre pedig 5 százalékra mérséklődhet a feketepiaci arány - mondta Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
A jelenlegi magyarországi arány az Európai Unióban nagyon jónak számít - tette hozzá. A feketepiac "mélypontja" 2005-ben volt 27 százalékos aránnyal. A legális dohánypiac 2006-ban közel 16 milliárd szál eladott cigaretta volt Magyarországon, tavaly 16,8 milliárd, idén pedig várhatóan eléri a 17 milliárd szálat. Mivel a feketepiac csökkenése meghaladja a legális értékesítés növekedését, a cigaretta fogyasztás az elmúlt években egyre csökkent Magyarországon - mondta Nagy János. A magyarországi dohánytermék fogyasztás értéke tavaly 450 milliárd forint volt, ebből az állam 305 milliárd forint bevételre tett szert jövedéki adó és áfa formájában.
Nagy János hangsúlyozta, hogy a dohánytermékek feketepiacának visszaszorításában nagy szerepe volt VPOP és a Magyar Dohányipari Szövetség (MDSZ) több évre visszanyúló együttműködésének. A kedvező trendhez hozzájárult a VPOP több akciósorozata is. Az országos parancsnok emlékeztetett a 2004-es Tabac akcióra, a 2005-ös Forgószél akciósorozatra, valamint a mobil ellenőrzésekre. Hangsúlyozta: összességében a VPOP intézkedései 2006-ban és 2007-ben több mint 60 milliárd forinttal növelték az állami bevételeket, és biztos megélhetést adtak a dohánytermesztésből, gyártásból és forgalmazásból élő mintegy 30.000 embernek. A VPOP és az MDSZ együttműködését, egy csütörtökön kezdődött kétnapos konferencián mutatják be.
Source http://www.mno.hu/... |