Dohányzási tilalom lép életbe Kaposváron a belvárosban és a kijelölt közterületeken; a kóbor macskákat azonban továbbra is szabad etetni – erről döntött a város közgyűlése csütörtöki ülésén. Az előterjesztés szerint egy rendelet keretében módosították volna a jogszabályt, amely mindkét esetben a tilalomról szólt volna, ám a képviselők ezt ebben a formában nem fogadták el. Ezt követően külön-külön szavaztak a dohányzási tilalomról és a kóbor macskák etetéséről, s ez már, ha csak részben is, de eredményes volt.
„A macskák megúszták” – jegyezte meg egy képviselő a szavazást követően. A dohányosok már nem voltak ilyen szerencsések, rájuk szabálysértés miatt szankció vár, ha megszegik a 28 tagú testület többsége által, azaz 18 igennel támogatott tilalmat. Így Szekszárd, Dombóvár és Hódmezővásárhely példáját követve Kaposvár is hadat üzent a dohányzóknak. Az elfogadott rendelet szerint a belvárosban és a város más területein a „dohányzásra kijelölt hely” jelzésű tábla háromméteres körzetén kívül tilos a dohányzás.
Így az lesz a játszótereken, az oktatási, kulturális és köznevelési feladatok ellátására rendelt épületeket övező közterületen és parkolókban, az egészségügyi feladatok ellátására rendelt épületet övező közterületen és parkolókban, a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátására rendelt épületeket övező közterületeken és parkolókban, az egyházi intézményeket övező közterületen, más közhasznú épületeket övező közterületen és parkolókban, valamint a temetőkben.
Aki a rendelet hatálybalépését követően, azaz június elseje után a városközpontban, valamint a fenti közterületeken a „dohányzásra kijelölt hely” jelzésű tábla háromméteres körzetén kívül dohányzik, szabálysértést követ el, s rá háromezer forinttól húszezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki a közterület-felügyelő. (Forrás: http://www.mno.hu/portal/545692?searchtext=dohányzás)
Source: http://www.mno.hu/portal/... |